• Jázmin életmódközpont

  • Böjt

  • Tisztítókúra

  • Testi- lelki feltöltődés

Szeretettel köszöntöm a Jázmin életmódközpont oldalán.

Mai rohanó világunkban mindenkinek szüksége van arra, hogy időnként kicsit elvonuljon, pihenjen, feltöltődjön. Az a tapasztalat, hogy ehhez nyugodt környezetre van szükség, ahol magunk mögött hagyva a hétköznapi életünket, munkánkat, szokásainkat semmivel sem kell foglalkozni, csak a test-lélek-szellem egyensúlyba hozásával. Aki még nem próbálta ki, el sem tudja képzelni, milyen hatalmas energiákat lehet nyerni, ha belül is megtisztul a test, hiszen az évek során felhalmozódott salakanyagok, méreganyagok folyamatosan terhelik. A civilizált társadalom embere rengeteg káros anyaggal mérgezi testét. Gondoljunk a tartósítószerekre, adalékanyagokra, permetezőszerekre, gyógyszerekre, szennyezett levegőre, stb. Gyakori a túlsúly, ami általában a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás eredménye. Szinte minden betegség kialakulása kapcsolatba hozható az egészségtelen életmóddal. Sajnos a hétköznapi életben elkerülhetetlen mindez. Amit tehetünk: évente 1-2 alkalommal tehermentesítsük szervezetünket tisztítókúrával, böjttel, mozogjunk rendszeresen, töltsünk több időt szabad levegőn. Ehhez szeretnék segítséget nyújtani kedves Vendégeimnek. Engedjen meg Magának pár nap szabadságot! A Jázmin életmódközpont színvonalas környezetben, szeretettel várja Önt különféle kúrákra, programokra, pihenésre.

Debnár Judit
Természetes Gyógymódok Terapeuta

Böjt és méregtelenítés

Meglepő, de még a legegészségesebb életmód mellett is jelentős mennyiségű salakanyag rakódik le a szervezetünkben, mely számos betegség forrása. Elsősorban az egyoldalú étkezés következménye, hogy szervezetünk belső környezete savas irányban tolódik el. Ha sok savasító hatású ételt fogyasztunk, akkor foszfát- és klorid tartalmú anyagcseretermékek keletkeznek a szervezetben. Ezeket a savas anyagokat úgy semlegesíti a szervezet, hogy sókat képez, amelyek lerakódnak a vérben, a szövetekben, így például a bőr alatti kötőszövetben is. Ehhez hozzájárul a folyadékhiány, melynek következtében a szervezetben lerakódott salakanyag, méreganyag nem tud távozni. A savak csak akkor károsak, ha túl sok marad vissza belőlük. Ilyenkor a test a felesleget a táplálékokból származó bázisokkal próbálja meg semlegesíteni. Ha nem táplálkozunk megfelelően, akkor a szervezet nem kapja meg a szükséges mennyiségű bázisokat. Ezek hiányában pedig az ásványi anyag készletek kifosztásával köti meg a felesleges savakat, és elraktározza a kötőszövetben.

Ez évek alatt több kilónyi ásványi anyagokkal megkötött méreganyagot jelenthet. Ráadásul a szervezetünkben található mikroorganizmusok, vírusok, baktériumok és gombák savas környezetben szaporodásnak indulnak, és anyagcseretermékeikkel még savasabb környezetet teremtenek.

A szervezetünkben évente kb. négy kilogrammnyi felesleges méreganyag halmozódik fel, tartósított élelmiszereinkből, rovarirtókkal kezelt növényeinkből, klórozott ivóvizünkből, a szennyezett levegőből, valamint vegyipari, háztartási és kozmetikai készítményeinkből.

Eredetileg a testünkbe került méreganyagok az anyagcsere folyamatok során távoznak a szervezetünkből. A méreganyagok kiválasztásában nagy szerepet játszanak a veséink, a májunk, a tüdőnk, a beleink és a bőrünk is.

A vastagbélben pangó salakanyagok újra felszívódásával folyamatosan mérgezzük saját magunkat. Egyes nézetek szerint ez a visszamérgezés az alapja a legtöbb megbetegedésnek. Ezek a lerakódások ráadásul megakadályozzák az értékes tápanyagok optimális felszívódását, és így még kevesebb vitamin és ásványi anyag tud hasznosulni a szervezetünkben.

„A halál a belekben lakozik.” (Paracelsus)

Abban azonban, hogy öntisztító szerveink maradéktalanul el tudják látni feladatukat, nagyon gyakran segítségre szorulnak.

A legfontosabb, amit tehetünk, hogy időről-időre gondoskodunk olyan csökkentett terhelésű napokról, hetekről, amikor lényegesen kevesebb méreganyagot juttatunk a szervezetünkbe.

A kellő szakértelemmel végrehajtott böjt egy alapos nagytakarításnak felel meg a szervezetünkben. Önmagában semmiféle betegséget nem gyógyít meg, de elősegíti, hogy a szervezet öngyógyító mechanizmusait beindítsa és megfiatalítsa magát. A böjt során szervezetünk pihen, hogy ezt követően teljes erőbedobással gyógyíthassa saját magát. Olyan állapotot teremt a szervezetben, amely mozgósítja teljes életerőnket a felhalmozott mérgek eltávolítására. Hihetetlen csodákra képes az emberi szervezet, ha teljesen megvonják tőle az ételt. Agyondolgoztatott és túlterhelt belső szerveink a böjt során pihennek és regenerálódnak, életerőnk megújul és aktivizálódik, és egész testünk megszabadul az évek során lerakódott káros hulladék anyagoktól és mérgektől. Ilyenkor olyan szervetlen vegyi anyagok távoznak a szervezetből, amelyeket semmilyen más módszerrel nem lehet eltávolítani. Megszabadulunk a felesleges – gyakran hosszú évek alatt felhalmozott – lerakódásoktól, ballaszttól, méreganyagoktól. Ilyenkor a test a második, harmadik napon átáll a külső táplálék felhasználásáról belső tartalékainak felhasználására. Az éhségérzet kialakulásában fontos szerepet játszanak az emésztőnedvek, melyek elválasztását már a táplálék megrágásakor elkezdi szervezetünk. A böjt alatt az emésztőnedvek termelődése szinte minimálisra lecsökken, ezáltal nem izgatják a tápcsatornát, így nem alakul ki éhségérzet.

Sokan a böjtre mint egyfajta fogyókúrára gondolnak. Ez nem teljesen helytelen elgondolás, hiszen valóban jelentős testsúlycsökkenést érhetünk el a táplálékmegvonás alatt. Naponta átlagosan 300-400 gr-ot veszíthetünk súlyunkból. Ilyenkor a szervezet az elraktározott zsírok elégetéséből nyeri az energiát. ( 1 gr zsír elégetése során kb. 9 kcal energiát nyerünk.) Mégis hibás elképzelés csak erre használni, mivel ennél sokkal többet ad, testi-lelki-szellemi megtisztulást.

A böjtölés öt alapszabálya:

  • böjtnapokon semmit nem eszünk, csak folyadékot fogyasztunk
  • elhagyjuk, ami nem fontos a szervezetünknek ( dohányzás, alkohol, koffein, édességek, nélkülözhető gyógyszerek)
  • elszakadunk a hétköznapoktól (lehetőség szerint kivonjuk magunkat a munkából, a családból, a hírekből, lemondunk a telefonról, internetről, tv-ről, rádióról), átadjuk magunkat a belső irányításnak
  • természetesen viselkedünk (elhagyjuk a kemikáliákat:tusfürdő, szappan, krémek, dezodorok), alszunk, sportolunk, sétálunk, azt tesszük, amihez kedvünk van
  • segítjük a kiválasztást beöntéssel, keserű sóval, öblítsük át alaposan a veséinket sok folyadékkal, szaunázzunk, ápoljuk a bőrünket, a nyálkahártyánkat, tisztítsuk a tüdőnket légzéssel, fokozzuk a nyirokkeringést mozgással, masszázzsal.

Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy miért akar böjtölni,mi a célja. Ennek a célnak a megtalálásában, csakúgy,mint az egész böjt gyakorlati levezetésében, a felmerülő nehézségek megértésében, azok leküzdésében óriási szerepe van a jól képzett böjtvezetőnek. Ez utóbbi lehet orvos, természetgyógyász, böjtölésben jártas, a böjt elméletét és gyakorlatát ismerő, képzett tanácsadó. Miután a böjtölni szándékozó eldöntötte, hogy mi a célja a böjttel, a következő lépés, hogy eldöntse, hol szándékszik böjtölni. A legmegfelelőbb, ha a megszokott környezettől távol, a mindennapokból kikapcsolódva, hasonló érdeklődésű és célú emberekkel együtt, csoportban böjtölünk. Ez különösen ajánlott azoknak, akik először böjtölnek. Így lehetőség van arra, hogy a tapasztalataikat egymással megbeszéljék, egymást buzdítsák. Az ilyen csoportokat mindig tapasztalt böjttanácsadók vezetik, akik tudatosan kihasználják a csoportdinamikát, hogy erősítsék a böjt pszichoterápiás hatását. Akárhol történik is a böjt, biztosítva kell lennie a lehetőségnek, hogy a böjtölő visszavonuljon, pihenjen és csak magával foglalkozzon. Ilyenkor az érzelmi élet sokkal intenzívebb, régi történéseket, érzéseket újra átélünk, és ezáltal feldolgozzuk azokat. Ez az alapja a szellemi-lelki tisztulásnak.

Az egész böjt alatt, végig nagyon fontos az aktív mozgás. A mozgás során felgyorsul a vérkeringés, és így a méreganyagok gyorsabban jutnak el a kiválasztó szervekbe (vese, máj, tüdő). Az aktív mozgás során felgyorsul a légzés, ami a légnemű méreganyagok kiürítését fokozza. Ha nem mozgunk, azt jelezzük a szervezetünknek, hogy izmainkra nincs szükség, és így azokat mint fölöslegeset fel lehet használni a belső táplálkozásra, a test energiaigényének fedezésére. A mozgás során megnövekedett energiaigényt viszont testünk fokozott zsírégetés útján fedezi, vagyis meggyorsul a felhalmozódott raktárkészletek felhasználása.

A naponta végzett testmozgással megelőzhetjük, hogy izomzatunk leépüljön. Lehetőség szerint minél több időt töltsünk a szabad levegőn, sétáljunk, túrázzunk, nordic-walkingozzunk. A testmozgás gyorsítja az anyagcserét és a kiválasztást, méregtelenítést, mivel a fokozott aktivitáshoz több energiára van szükség, amit külső tápanyagbevitel nélkül csakis a salakanyagok elégetéséből tudunk fedezni. A mozgás fokozza a légzést is, megnövekedik a légzésszám, vagyis több oxigénhez jutnak sejtjeink, valamint jó hatással van hangulatunkra, elűzi a rossz kedvet. Az aktivitás során szervezetünk hőt termel, ami böjt alatt azért pozitív, mert gyakran előfordul, hogy a böjtölő fázik, hidegek a végtagjai. Ha esetleg izzadást is el tudunk érni, akkor a verejtékkel rengeteg méreganyagtól tudunk megszabadulni.

Délelőtt 1-1,5 óra jóga, vagy torna képzett oktató vezetésével
Délután 1,5-2 óra kirándulás, séta a friss levegőn

„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”
(Szent-Györgyi Albert)

böjt alatt végzett aktív mozgás

A gyógyböjt indikációi:

  • Szív- és érrendszeri megbetegedések
  • érelmeszesedés
  • szívinfarktus utókezelése
  • artériás és vénás keringési zavarok
  • magas vérnyomás
  • angina pectoris
  • glaukóma

Emésztőszervi megbetegedések

  • gyomor- és bélbetegségek
  • krónikus székrekedés
  • májbetegségek
  • hasnyálmirigy-elégtelenség, -gyulladás
  • II.típusú cukorbetegség
  • epebántalmak
  • Chron betegség
  • colitis ulcerosa

Mozgásszervi megbetegedések

  • artrózis
  • degeneratív gerinc- és izületi elváltozások
  • krónikus hátfájás, derékfájás
  • izom és izületi rendszer betegségei
  • köszvény

Bőrbetegségek

  • bőr és nyálkahártyák allergiás megbetegedései
  • psoriasis
  • krónikus ekcéma

Légzőszervi betegségek

  • tüdőaszthma
  • bronchitis
  • orrmelléküregek krónikus gyulladása

Pszichoszomatikus betegségek, kimerültségi állapotok

  • depresszív (nem pszichotikus!) állapotok
  • gyakori fejfájás
  • menstruációs fájdalmak
  • idegesség
  • alvászavarok

Kinek nem ajánlott:

  • TBC
  • rosszindulatú daganatok (főleg fogyással járó kórképeknél!),
  • májzsugor,
  • AIDS
  • veseelégtelenség,
  • erős testi-szellemi és lelki kimerültség,
  • nagyon intenzív stressz
  • pajzsmirigy-túlműködés esetén
  • terhesség, szoptatás idején
  • kóros soványság
  • különféle elmebetegségek

A Jázmin életmódközpontba érkező Vendégek Dr Bedő Csaba doktor úrral személyes konzultáción vesznek részt a kurzusok elején. Itt megbeszélik az esetleges betegségeik és a böjtölés kölcsönhatásait és egyéb, a böjtöt érintő kérdéseket; átnézik és kiértékelik a hozott, 30 napnál nem régebbi laborleleteket. Az orvosi konzultáció mindenki számára kötelező, aki 4 napnál hosszabb időtartamra érkezik hozzánk.

FONTOS! A böjtölésre az elhatározás meghozása után testileg is fel kell készülni, nem szabad a megszokott étrendet hirtelen abbahagyva, előkészítés nélkül belevágni 1-1 kúrába. A kezdést megelőző héten már csak könnyű ételeket fogyasszon, csökkentve a táplálék mennyiségét is. Az utolsó 3 napban hagyja el a húsfogyasztást, csökkentse a sózást és fűszerezést. Kerülje az édességeket, kávét, szénsavas italokat. Fogyasszon zöldséget, gyümölcsöt, teljes értékű gabonaféléket, joghurtot, kefírt és legalább 2 liter szénsavmentes ásványvizet.

Bármelyik kúra befejezése után ún. felépítő napokat kell tartani. Ezzel kapcsolatban pontos eligazítást, étrendet adunk , mielőtt Vendégeink elhagyják az életmódközpontot.